Itt tekinthetitek meg az éttermet: https://www.miskolcivigado.hu/
Úgy gondoltam, az ételek kategóriában elsőnek megemlíteném DrSéf menüjét, mivel minden olyan szempontnak megfelel, amire egy átlagos ember vágyhat. Nézzük meg a menüt csak úgy általánosságban: aki innen rendel, megtudja, hogy amit eszik, mennyi a kalóriaszáma, a pontos adagja, de még olyan információkat is, mint az étel fehérje, vagy zsírtartalma.
A hétfői, azaz mai menü például Hamis tojásleves, és Rácos tarhonyás sertéshús gombával. Nemcsak hogy jól hangzik így elsőre, hanem biztosan finom is, ráadásul az árát is nagyon megéri, mivel 1090-Ft, és mindenki fogyaszthatja, még az is, akinek valamilyen túlérzékenysége van valamilyen étellel szemben.
Hazánkban egyre több olyan éttermet, illetve hotelt találhatunk, melyek nem a hagyományos magyar tradíciókat tükrözik, hanem sokkal inkább valamely külföldi ország jellemzőit. Ilyen a Malagarden Hotel és Étterem is, amely helynek a megálmodásakor egy nem akármilyen hely volt a minta: Bali szigete. A bali kultúra, és a helyi művészetek mindegyike megelevenedik az étteremben, és a hotelszobákban is, hiszen egyszerre jelen van a bali tánc, festészet, szobrászat, valamint az életérzés, mely a természet szeretetéről szól leginkább. Akik szeretnék ezt a különleges hangulatot átélni, vagy megtapasztalni, szerencsére megtehetik, és nem is kell hozzá Balira repülniük, hiszen elég elutazni a Balatonhoz, és elmenni a Malagardenbe. A Malagarden étterem a Balaton partja mellett szinte közvetlenül található, ez jól látszik azonnal, amint belépünk a kicsit sem túlozva hatalmas étterem helyiségébe. A minél természetesebb hatás érdekében az étteremben rengeteg üveg felület található, melynek köszönhetően a vendégek minél közelebb érzik magukat a természethez, és a Balatonhoz. A családosoknak sem kell attól tartaniuk, hogy a gyerekek unatkoznak, amíg a szülők elfoglalják magukat, hiszen a part menti játszótér lefoglalja a kicsiket.
Úgy gondoltam, az első ételismertetésem egy olyan különleges kolbász legyen, amivel Magyarországon is igen ritkán találkozunk, ez nem más mint a híres Békési szilvalekváros kolbász, amelyet a Békési házikolbászt gyártó cég forgalmazza.
Talán hazánkban az egyik legegyedülállóbb étel ez, hiszen kinek jutna eszébe kolbászt lekvárral együtt enni ?! Azonban a gyártók több éves tapasztalataik alapján arra jutottak, hogy egy sikeres gasztronómiai különlegességet hoznak létre, és valóban egy igazi ínyencség lett az eredmény. A szilvalekváros kolbászban különféle sertéshúsok egyvelege található, mint például a comb, lapocka, tarja, dagadó, és húsos szalonna, majd ehhez párosul a merész fűszerezés sóval, fokhagymával, köménnyel, paprikával, valamint szilvalekvárral. Amint a kolbász elkészül, különleges bükk-, és gyümölcsfán füstölik, így megkapja azt a jellegzetes ízvilágot, amit már jól megszokhattunk a békési kolbászoktól.
Az előző bejegyzésemben egy videóban már bemutattam az egyik kedvenc hotelemet, az Arthotelt, és most röviden készítenék róla egy leírást, pár nap múlva pedig jön majd szintén egy másik videós hotelről is a vélemény beszámoló.
Az Arthotel Zalakaroson, a Balaton déli régiójában található. A középkategóriás, három csillagos hotel igazán barátságos, és családbarát, ami megnyilvánul a berendezésében is. A hotelt, 2008-ban újították fel, azóta pedig évente sokan látogatnak el ide. A vendégek összesen 46 szoba közül választhatnak, melyek különböző felszereltségűek. Nekem külön tetszett az, hogy a híres zalakarosi fürdőtől, a Gránit gyógy- és élményfürdőtől alig 200 méter választja el.
Az egész hotelben ingyenes wifi használat áll rendelkezésre, és a szobák, melyek 2-4 ágyasak, mindenféle extrával el vannak látva. Hogyha szükségünk van pótágyra, azt is igényelhetünk, valamint külön kérhető a klíma is a szobákba, amiért viszont plusz költséget kell fizetni. Az Arthotelnek van egy saját wellness részlege is, amit mindenki igénybe vehet, aki itt megszáll. Itt szinte mindenféle extra szolgáltatást, és fürdőélményt kipróbálhatunk, kezdve a termálmedencéktől a gőzkabinig. Utolsóként pedig megemlítendő az, hogy a SZÉP kártyát is elfogadják ebben a hotelben, így ha tényleg fölös forintok állnak a rendelkezésünkre, érdemes ellátogatnunk ide.